Klasszikus képzési hétvégét tartottunk elméleti és szituációs gyakorlatokkal. Oktatónk több órás részletgazdag előadást tartott a kisalegységszintű harcászatról és annak minden szegmenséről. A hétvége gyakorlati feladatai is szorosan kötődtek az elméleti képzésen elhangzottakhoz.
Induló alapkiképzés 2022 szeptemberében
Érdeklődés és jelentkezés – farkasok.tabor@gmail.com
Ezt követően megkaptuk a harcparancsot, mely szerint feladatunk egy, az arcvonalhoz közeli járőrbázis kialakítása, ami ugyan baráti területnek mondható, de számítani lehet ellenséges felderítőkre. A járőrbázis elkészülte után információt szereztünk frontvonal mögötti lezuhant ellenséges repülőről, melynek pilótáját felkutatni és átvizsgálni a mi dolgunk volt. A szimuláció tovább folytatódott területátvizsgálással, melynek során ellenséges erőkbe botlottunk, így azonnal harcjárőrré alakulva olyan csapatmozgásokat hajtottunk végre, melyek szükségesek voltak az ellen átkarolására és megsemmisítésére. A szimuláció végeztével némi koktélozásra is engedélyt kaptunk a parancsnoki részlegtől. Másnap volt lehetőségünk tovább gyakorolni és gyakorolni, illetve gyakorolni is, mert ez a tökéletes végrehajtás alapja.
Farkasfalka.com