Farkasok

Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport
Kövess minket a Facebook

Barettvédés, az éves felmérés és vizsga (képes beszámoló)

Megszokott módon 4 km futással és a felfrissítő 300-al (100 guggolás, 100 fekvőtámasz, 100 felülés) indult az éves barettvédés. Ez a belépő, amit egy Farkasnak teljesítenie kell az évenkénti vizsgán bizonyítva fizikai alkalmasságát.

Induló alapkiképzés 2022 szeptemberében
 Érdeklődés és jelentkezés – farkasok.tabor@gmail.com

Természetesen nem elég fizikailag felkészültnek lenni, a felmérőt tesztsor követte, amelynek kitöltésére 60 perc állt rendelkezésre. Ebben főleg az alap- és főkiképzési ágazatok elméleti anyaga szerepel. Mindenkinek birtokában kell lennie egy bizonyos szintű tudásnak. Ezt követően kivittük terepre a tanultakat, hogy megnézzük hogyan működik a tudásunk a gyakorlatban, például stresszhelyzetben. Lesállást, járőrözést és két tűzcsoportra bontva rajszintű harcászatot gyakoroltunk airsoft fegyverekkel. Az utóbbit kiegészítettük némi legális pirotechnikával a hatás fokozása érdekében. Komplikáltabb szituációkat kellett megoldani két tűzcsoportra bontva jelentősen megnehezítve  ezzel a rajszintű irányítást kommunikációt, manővereket.

Barcsa-Turner Gábor, a Farkasok alapítója elmondta, hogy a 11 éves alakulatnál ez volt a 8. Barettvédés. Gyakorlatilag a sikeres alapképzés és szakfelkészítő, kiegészítő képzések után minden évben tartunk ismétlő vizsgát, ami már az alapképzés utáni évben kötelező. Szimbolikusan megvédjük a barettsapkánk viselési jogát, amit az alapképzés elvégzésével szerzünk meg. Arra büszke vagyok – fejtette ki Barcsa-Turner-, hogy több, mint százan fordultak meg a képzéseinken, körülbelül 60 fő az alapkiképzést és mintegy 40 fő főképzési szintet is teljesítette. Több tucatnyian vannak azok, akik a mi képzéseink hatására lettek aztán szerződéses katonák vagy éppen tartalékosok. Az ő beszámolójukból tudjuk, hogy a mi felkészítésünk csak időtartamában és technikai háttérben marad el, egyébként szakmailag sem kell szégyenkeznünk.

A hétvégén szakápoló is érkezett hozzánk, aki előadást tartott elsősegély témakörben, kifejezetten harctéri körülményekre specializálva. Így tudtuk meg milyen a környezetünkben fellelhető dolgokat tudunk opcionálisan használni például egy artériás vérzés esetén, ha nincs nálunk érszorító.

A barettvédést mindenki sikeresen teljesítette, akik nem tudtak jelen lenni azoknak lehetőséget biztosítunk a pótlásra a következő alkalommal.

(Farkasfalka.com)

Kövess minket a Facebook