Farkasok

Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport
Kövess minket a Facebook

Újoncok az alapkiképzésen – a veteránok gombászáson

Az élet számos területéről érkeztek hozzánk jelentkezők, akik újoncként részt kívánnak venni az 5+1 hétvégés alapképzésünkön, egyúttal bizonyítani akarják rátermettségüket, hogy közénk tartoznak.

De az igaz mégis hű marad útjához, kinek keze tiszta, gyarapszik erőben.” ​​Jób 17: 9

Szombaton reggel fizikai felmérővel indult a nap, 4 km futást, és a „rettegett” 300-ast (100 guggolás, 100 fekvőtámasz, 100 felülés) kellett az újoncállománynak teljesítenie 30 perc alatt. Ez valójában csak egy állapotfelmérés, ami alapján képet kapunk a hozzánk érkezők éppen aktuális kondíciójáról. Az érdemi munka ez után kezdődött. Teljesen az alapoktól kezdve megismerkedhettek alaki, harcászati, lövészeti, túlélési és egyéb fontos ismertekkel, miközben természetesen folyamatos stressznek, mentális terhelésnek voltak kitéve kemény körülményeket biztosítva ezzel az újonc bajtársaknak. Ezek azok a dolgok, amikre építkezhetünk, hogy kiváló és sokoldalú harcos váljon belőlünk. Így születnek meg a farkaskölykök és válnak farkassá.

Ez a hétvége nemcsak az újoncokra nézve volt építő jellegű, hiszen az Oktatói Egység is fejleszthette saját magát. Több, a saját területüket maximálisan tökélyre fejlesztő bajtárs próbálhatta ki magát oktatói szerepkörben, így egységünk belső fejlődése minden ágazatra nézve biztosítva van.

Aki éppen nem oktatott, annak pedig lövészeti készségeit fejlesztettük, illetve egy komoly gombász alapokat tartogató oktatást is besűrítettünk.

Képes beszámoló alább.

Kövess minket a Facebook