Farkasok

Az amerikai őslakosok szerint a medve és a farkas az ősi természet utolsó megmaradt szimbólumai, az emberek rokonai. A farkas a vad szellem megtestesítője. Számtalan pozitív tulajdonságának köszönhetően nem csoda, hogy az indiánok és más népek gyakorlatilag istenítették.

A finnek Kalevalájában a farkas és a medve találják fel a vasat. Vannak tündér regék, ahol a főhőst farkas vezeti el tündérországba. A farkas a hősök vezérlő állata. Az új-mexikói indiánok hagyománya szerint a prérifarkas hozta el az embereknek a tüzet a farkához kötözött száraz fakéreg darabkák segítségével.

A római mitológiában Mars szent állata a farkas lett, a csata előtt megjelenő farkast a jövendő győzelem jelkép-ének tekintették. Vele hozták kapcsolatba Róma alapítását is. A mondai hagyomány szerint ugyanis Róma alapítói, Romulus és Remus Mars isten fiai. Anyjuk, Rhea Silvia az elűzött Numitor, Alba Longa-i király leánya volt. Numitor öccse, a trónbitorló a csecsemőket kitetette a Tiberis folyóba. Az isteni apának, Marsnak szent állata, a farkas óvta meg őket az éhhaláltól.

A római mitológiába valószínű később került, hiszen a közismert szobormű, mely Róma város címerét képezi, etruszk eredetű.

Faunus, az egyik ősi itáliai istenség volt a legelő jószág védője, kinek nyájőrző neve Lupercus volt, ami ’farkasűzőt’ és ’farkasszerűt’ jelent, valószínű, hogy eredetileg farkasistenség volt.
A farkas a kunoknak is a legfőbb szent állata volt.
Hérodotosz és Plinius azt írja, hogy egy szkíta törzs tagjai évente egyszer farkassá változtak, majd utóbb visszanyerték emberi alakjukat.

A farkasember az ember farkassá változását jelentette, amely hit sokáig fennmaradt. Leggyakrabban felöltött állatalak sok esetben azonos az adott vidék csúcsragadozójával. Európában farkassá tudnak változni. Palócföldön élt az a hit, hogy farkaskoldusok – azaz juhászból lett farkasok – jártak vissza bosszút állni gazdáikon, elragadni a juhokat, azok a juhászok, akiket uraik megsértettek, elnyomtak, vagy sanyargatott sorsú bojtárok.

Ez a szláv meserészlet a boszorkánysággal farkassá változtatott vőlegényről szól:
„ … Sokáig udvarolt a legény a lánynak, aztán mégsem őt vette feleségül, mást jegyzett el. Az esküvő előtt felkereste volt kedvesét, hogy elbúcsúzzon tőle.
Azt mondja neki a lány anyja:
– Szép dolog, hogy nem felejtetted el a lányomat! Emlékül fogadd el tőlünk ezt a kendőt, csak nem mégy csupasz nyakkal az esküvődre!
A fiú nem gondolt rosszra, elfogadta s a nyakába kötötte a kendőt, aztán elköszönt.
Amint kilépett a kapun, érzi, hogy a bőre viszket, arcán sűrű szőr serken. Végignéz magán, s iszonyodva látja, egész testét csapzott, szőr borítja, csupán a nyakán a kendő helyét fedi világosabb folt. A fejéhez kap, s akkor veszi észre, körmei helyett farkaskarmok nőttek a kezén, amely sokkal inkább farkaslábra hasonlít, mint kézre. Elkeseredésében elbujdosott az erdőbe, s úgy élt ott, mint a többi farkas.”

A görög mitológiában egy történet szerint az árkádiai Lükaón magára haragította Zeuszt, mert tilalma ellenére feláldozott neki egy kisfiút. Az istenek ura büntetésből farkassá változtatta, ez volt a vérfarkas. De tovább folyt az emberáldozat, ezért Zeusz vízözönt zúdított Árkádiára.

A germán mitológiában szerepel Fernir, az óriás farkas, akit gonoszsága miatt az istenek megkötöztek. A világ végén ez a farkas elnyeli a Napot, leharapja a Holdat.
Az ókori Kínában a mértéktelen vágyat és a kegyetlenséget személyesítette meg.

A hun-török-mongol népeknél is jelen van ez a sajátos farkaskultusz. Nagy Jenő szerint a „farkas” névvel és totemisztikus jegyekkel ruházták fel a hun-magyarok nagy „falkavezérét” Attilát is. Ő népének „Nagy Farkasa” volt.

Az őseink esetében totemállatnak elfogadott farkas az éberség, a bátorság és a vakmerőség mitikus állata. Jelen volt ő a legelőkelőbbek, a legbátrabbak neveként. Sőt egyes keleti népek eredetmítoszaiban is fontos helyet kapott. A tűzkör körül álló farkasok a régiek elképzeléseiben a legtökéletesebb példáját adják a fényőrzésnek, a meleg megtartásának, az idegenek elleni legtökéletesebb védelemnek.
A farkas totemnevei: toportyán – a nádifarkas -, csikasz, ordas.

Németh Gyula szerint „A türkök farkastól származtatták magukat, zászlaik végére aranyfarkast tettek.” Az avar kori leleteken gyakran találkozunk farkasábrázolással, farkasfej rajzolatokkal.

A cserkészek mozgalmai között szerepel a farkaskölyök-mozgalom, mely nyolc év körüli fiúknak szóló nevelési forma. Lényege, hogy a családi otthonból az életbe kerülő kisfiú először be tudjon illeszkedni a közösségbe, majd önállósodását segítsék, végül hasznossá neveljék a család és a közösség számára. A farkaskölyök életforma alapjául Kipling Dzsungel könyve szolgált. Maugli meséje felülemelkedik minden emberi korláton: téren, időn, mert általános és egyetemes emberi. Megtanulják, hogy hűek legyenek Istenhez, hazájukhoz, a falka törvényeihez és iparkodnak mindennap valami jót tenni. Köszöntésük: „Tedd meg, ami tőled telik!” A programokban fiús ügyességi játékok, magyar népmesék, népdalok és hasznos ismeretek elsajátítása szerepelnek.

Az alkímia képi világának része a „farkas féme”, amely elnyeli az oroszlánt (az aranyat), ez nyilván azt jelenti, hogy a nyers aranyat antimonnal kezelik tisztítás céljából. Az antimon kapta a „szürke farkas” nevet.

Temesvári Gabriella oldaláról