Farkasok

Barcsa-Turner Gáborról a HVIM társvezetőjéről, a Szent Korona Rádió és a Farkasok egység alapítójáról már többször olvashattak honlapunkon, azonban róla, mint a nemzeti oldal fiatal generációjának harcos képviselőjéről még keveset tudunk. Kérdeztük a nemzeti oldalról, életéről, meglátásairól, arról, hogy mit jelent számára a harcos életforma.

Honnan indultál? Mi sodort a nemzeti oldal felé?

Én mindig is a nemzeti oldalon voltam. Már 13 évesen Trianonról szóló kiállítást szerveztem az általános iskolám aulájába június 4-ére. Ezen iskolai tanáraim által kaptam hazafias, irredenta nevelést, amiért a mai napig hálás vagyok nekik. Szüleimtől becsületességet, kötelességtudatot, fegyelmezettséget és általános emberi normákat kaptam.

Eljátszottam párszor már azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha mondjuk egy egészséges, nemzeti, hazafias diktatúrában élnénk, a mostani liberális mocsok helyett, és vajon én akkor is ellenálló lennék, lázadoznék-e a rendszer ellen? A válaszom egyértelműen nem! Ezt pedig azzal tudom alátámasztani, hogy kisgyerekkorom óta a katonai pályára készültem, ténylegesen elgondolkoztam a tiszti pályafutáson, és családi kapcsolatok révén is lett volna rá igen komoly lehetőségem. Persze, rosszul voltam, mikor meghallottam a „majd elmész a térképészetre, vagy valami olyan helyre rakunk, ahol kényelmes lesz” típusú mondatokat, mert én lövész katona akartam lenni, készültem arra, hogy harcos leszek. Aztán 12-13 évesen felnyílt a szemem, hogy nem szolgálok egy olyan zsoldos seregben, ami az elnyomó, hazaáruló hatalmat szolgálja ki. Persze, ez akkor még nem volt számomra ilyen kristálytiszta, de azt tudtam, vagy inkább éreztem, hogy valami „nem stimmel”.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz (HVIM) 15 évesen, 2003-ban csatlakoztam az az évi Trianoni felvonulás nyomán. Egyből megfogott a hierarchikus, katonás, fegyelmezett hangulat, az igazság kérlelhetetlen képviselete, a területi revízió gondolatának társadalom felé való közvetítése.

Úgy tudom már „pályafutásod” elején nagy fába vágtad a fejszédet, hiszen alapítója voltál a Szent Korona Rádiónak. Mi volt a célotok a rádióval és miként sikerült összehoznotok egy ilyen, akkor még talán egyedülálló kezdeményezést?

2005-ben, a Szent Korona Rádió elődjeként működő Hazafi Rádióval kapcsolódtam be komolyabban a hazafias oldal vérkeringésébe. Hamar világossá vált, hogy a Hazafi Rádió nem tud továbbműködni abban a formában, ezért döntöttem úgy, hogy megalapítjuk a Szent Korona Rádiót. Furcsán hangzik, de akkor nem volt konkrét célunk a világ megváltásán kívül. Azért dolgoztunk minden szabadidőnket beleölve, mert valamit adni akartunk a magyarságnak. Be akartuk mutatni, hogy milyen gondolatokat hallgat el a fősodrú média, milyen zenekarok kerülnek gyakorlatilag tiltólistára, aztán a 2006-os eseményekkel az ellenállás hangjával változtunk, és naprakészen tudósítottunk minden nemzeti oldali történésről, sőt, ezeknek katalizátorai is voltunk, hiszen nem egyszer mi tettük közzé egy-egy nagyobb megmozdulás, tüntetés felhívását. Jó sok rendőrségi eljárás is indult ellenünk…  Ahogy ma sem, akkor sem tudtak minket megfélemlíteni ilyesmivel.

Lelkesek, fiatalok voltunk (többségünk nem töltötte be a 18. életévét), és akkor az egész nemzeti oldalt hajtotta egy közös cél, így könnyű volt munkatársakat toborozni a rádióhoz is (és máshová is). Aztán sajnos a közös ellenségkép megszűnt, azóta egyre nehezebb. Valahogy nincsenek pozitív célok a mi oldalunkon, ezért is fordul elő, hogy folyamatosan a sorainkban keressük az ellenséget, és általában ebben „sikeresek” is vagyunk, ami belső feszültségekhez vezet.

Aki a nemzeti oldalon dolgozik, az tudja, hogy ez egy életforma, amelyet Te talán tudatosan is építesz, hiszen létrehoztad a Farkasok Egységet. Miért hívtad életre ezt a szerveződést?

Mint említettem, a katonai pálya mindig is vonzott. Én egy katonát nem zsoldosnak képzelek el, hanem egy fegyelmezett harcosnak, aki az igazságot képviseli, azért mindig képes küzdeni. Romantikusan hangozhat, de védelmezi a gyengéket, elesetteket, nőket, gyermekeket, és természetesen a hazáját. A harcos szellemileg is képzi magát, hiszen a belső harcokat ugyanúgy megvívja önmagában, mint a külvilágban is. Tisztában van a közélet ügyeivel, és ezek foglalkoztatják is, még ha a napi szintű acsarkodáson felül is emelkedik. Jelleme egyenes, személye megbízható, kötelességtudó és mindig állja a szavát. Megjelenése szilárdságot és erőt sugároz, nézése kemény. Gyakorlatilag ez a lovagi eszmény, ami mintául szolgált mindig is számomra. Nos, a modern katonaságokra nem ez a jellemző. Csak kiüresedett formák maradtak meg, amik persze a mai világban még mindig jelentenek némi pozitívumot (a hierarchia, fegyelem örök értékeknek tekinthetőek).

A nemzeti oldalon számos értékes fiatal van, és meggyőződésem, hogy a leginkább koncentrálva a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban, ezért döntöttem úgy, hogy szervezek egy olyan alakulatot (a vármegyétől függetlenül, nyilvánvaló személyi átfedésekkel), ami a modern harcászatot gyakorolja, azonban az ősi értékeket, az időfeletti harcos szellemiséget ragadja meg, és a benső lényege is ez. Ez egy „kísérlet” egyben, hogy össze lehet-e hozni ezt a modern formát hozni az ősi tartalommal. Ugyanis sajnos messze vagyunk attól a kortól már, amikor díszes, csillogó, színes egyenruháinkban, karddal a kezünkben zúdultunk az ellenségre és úgy aprítottuk őket. Mára el kell rejtőzni, lesből kell támadni, hátba kell kerülni (manőverezni kell) az ellenséget, nem lehet kiállni, hogy „ide lőjetek”, mert a modern harcászatban ez öngyilkosságnak, vakmerőségnek és nem bátorságnak számít. Ezen, nem túl lovagias rendszerben kell helytállni úgy, hogy közben a szellemiségünk továbbra is megmaradjon, a hősies szemlélet jellemezzen minket mindenkoron. Ezért nagyon sokat foglalkozunk az őseink hőstetteivel, igen komoly szellemi érdeklődés jellemez minket, azontúl, hogy a gyakorlati képességeinket is próbáljuk a lehetőségekhez képest, törvényes keretek között csúcsra járatni.  Tapasztalataink szerint a modern harcászat is rejt magában bőven olyan elemet, ami próbára teszi a harcost, és megmutatkozik, hogy kiben mi lakozik, ki is ő valójában.

A harcos életvitel egy életforma valóban, ami azt jelenti, hogy a kényelmet feladva folyamatosan küzdeni kell, ami nemcsak fizikai, testi fáradozást jelent, hiszen leginkább szellemi erőfeszítést kell tenni önmagamban, önmagamért, önmagam által. Uralmat kell megvalósítani, elsősorban saját magam felett: érzései, vágyaim, gondolataim felett. A mai világ elnőisedett volta miatt az erőszak helyett sokszor intellektuális síkon kell támadni, és eredményeket elérni.  Sokszor pont hogy kényelmesebb lenne inkább edzeni, minthogy egy kényes, nehéz közéleti helyzetben feladatot vállalni, valamikor pedig éppen a napi edzés megtartása, ami kihívást jelent, mert lényegtelen ügyek hátráltatják az embert. Feladat ennek az életformának a hiteles képviselete. Nehéz helyes sorrendet állítani a sok-sok feladat között, hiszen számos kötelességünk van, amik néha, látszólag egymásnak ellentmondanak.

Egy harcos nem attól harcos, hogy ezt állítja magáról. Mára kicsit elcsépelt is lett ez a fogalom a nemzeti oldalon. Harcos póló, harcos tetoválás, kemény szavak, aztán marad a koncertre járás, sörben fetrengés – tisztelet itt is a kivételnek. A szórakozás egy szint után nem mutat sehova, de sokan mégis ezt élik meg komoly kihívásnak, és azt hiszik, hogy ők megtesznek mindent pusztán azzal, hogy eljárnak a kedvenc zenekaruk fellépéseire. Közben milyen harcos az, aki nem képzi magát se fizikálisan, se szellemileg naponta? Vagy milyen harcos az, aki egy szerelem után összeroppan és hetekig csak a kocsmában lehet őt megtalálni? Milyen harcos az, akinek egy nő parancsol, és mondja meg, hogy mit csinálhat? Így történhet meg az, hogy egy koncerten talajrészegen megy Kárpátalja, Erdély ésatöbbi visszafoglalása, majd egy fűszálat se tenne keresztbe az illető, mondván, hogy neki családja, vagy éppen munkahelye van. A család is fontos, de nem lehet mentség a kötelességek alóli kibúvásra. Egy nő támogatja a férfit mindenben, nem pedig visszahúzza a harctérről… Mi lett volna a magyarsággal, ha a nagy kihívások előtt, amiben általában elég nagyszázalékban belehaltunk, az asszony otthon maradásra szólítja fel az urát, aki „jobb a békesség” alapon otthon marad? Nem lenne ma Magyarország, hiszen nem lettek volna győztes ütközeteink, az ellenség ellenállás nélkül vonult volna át rajtunk, és nem egy harcos nemzetként, vérrel írjuk a történelmünket, hanem csak egy hugyos-fosos szégyenfolt lenne népünk a történelem viharában. A mai világban még csak meg sem kell halni, hanem elegendő néhány kellemetlenséget felvállalni.

A hedonizálásból, a férfiatlan viselkedésből, a lustaságból nem tudunk építkezni, ebből nem lesz soha komoly eredmény, és aki nem képes áldozatokat hozni a nemzet oltárán, az ne is követeljen jogokat, és annak még annyi lehetőséget sem adnék, hogy kommentelhessen az interneten tovább növelve az információs káoszt.

A HVIM is, de a Farkasok is egy kiváló bajtársi közösség, akikért az életemet is képes lennék feláldozni, és tudom, hogy mindannyian így vagyunk ezzel. Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen kiváló harcos fiatalok bíznak meg bennem, és követnek engem.

A Vármegyés szellemiséget nemrégiben egy kiadvány formájában fogalmaztuk meg és Iránymutatás címmel letölthetővé tettük.

Sokan talán nem tudják, de tanulója vagy az Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiának. A liberális oldal képviselői és a nemzeti oldalról elszabadult árulók mindenféle hazugságokkal vádolják ezt az intézményt. Miért tartod fontosnak egy ilyen intézmény létét és, mint diák, mik a tapasztalataid az akadémiáról? Itt nevelődik fel az új nemzeti értelmiség? Egyébként milyen végzettséged van?

Talán azt tudják kevesebben, hogy politológia szakra jártam (előtte pedig informatikát tanultam), mint azt, hogy az Atilla Király Akadémiára, mert utóbbiról lelkesen beszámolt nem egy ellenséges médiafelület is már. A modern felsőoktatást azonban otthagytam, pedig már csak államvizsgáznom kellett volna, meg leadnom a szakdolgozatomat, de nem vitt rá a lélek, hogy tovább szolgáljam a hazugságot azzal, hogy visszaböfögjem a liberális demokrácia, a pártokrácia és egyéb káros devianciák dicsőítését. Nekem nem kell, egy egyébként semmit sem érő, szabadkőműves szempontok alapján osztogatott diploma, ami nem más, mint egy vállveregetés az elnyomás képviselőitől, hogy „jó szolgája leszel a modern eszméknek”.  Persze, ez az agymosás kevésbé jellemző a műszaki szakokra, és valakinek pont, hogy diplomát kell szereznie, hogy később érvényesülni tudjon. Én az egész életemet feltettem erre a harcra, én kiverekedtem mindig is az engem megillető helyet, a jövőben is így lesz, és az én életutamban nem lesz meghatározó, hogy milyen papírjaim vannak, míg másoknál ezzel szemben igenis fontos a tanulmányi eredmények ilyen szintű elérése.

Az Atilla Király Akadémia azonban szöges ellentéte egy modern, mai felsőoktatási intézménynek, ezért felbecsülhetetlenül nagy a jelentősége, nemcsak magyar, hanem világviszonylatban is. Nem a lexikális, hanem a valódi tudáson van a hangsúly. Nincsenek idegen elemek ráerőltetve az emberre, még akkor sem, ha az csak számára idegen, de mondjuk a többi hallgatótársának kedves téma. Emberközpontú, egyénre szabott és így sokkal hatásosabb az oktatás. Nem egy uniformizált, darab-darab típusú oktatás folyik.

Az igazi politológia kerül oktatásra, tehát a közösség ügyeinek valódi képviselete az elsődleges, és nem a liberális demokrácia éltetése. A királysággal, nemcsak mint egy történelmi államformával, hanem egy benső valósággal is foglalkozunk, és talán ez szolgáltatott munícióval az ellenségeink számára, szándékosan félreértve a törekvést, és megvádolva az intézményt valamiféle Habsburg-imádattal, miközben az Akadémián egy szó sem esett erről a dinasztiának a megítéléséről, vagy éppen 1848-49-ről.

Foglalkozunk világvallásokkal is, hiszen, aki bármilyen közösséget szeretne vezetni, annak elengedhetetlen, hogy a világról legyen valami képe, tisztában legyen azzal, hogy az elvallástalanodott, kiüresedett nyugati világon kívül milyen valóságok léteznek még. De ezentúl a más vallásokban megjelenő egy-egy tanítás is tud értéket közvetíteni számunkra. Sajnos a katolikus kereszténység romokban hever, és ha komolyan gondoljuk, hogy felélesszük, megerősítsük, akkor elengedhetetlen, hogy más, még működő formákat is tanulmányozzunk, anélkül, hogy összekevernénk egymással őket, vagy felvennénk egy másik formát.

Ezen kívül Bakay Kornél professzor, Kosaras Péter Ákos történész vagy éppen Varga Tibor jogtörténész előadásai hiánypótlóan mutatják be az egyetemes és magyar történelmet is, ami tudásban máshol nem részesülhetnénk.

Nagyon fontos, hogy a nemzeti oldalon legyen egy minőségi képzés, ami nem arról szól, hogy valami elitizmus jegyében gőgösen viselkedő, másokat lenéző fiatalok nevelődnének, hanem arról, hogy a folyamatos önmeghaladás jegyében mindig jobbá és jobbá akarnak válni az itt tanulók, és így lesznek egyre hasznosabb tagjai a saját közösségüknek. Pusztán azért, mert valaki akadémista még nem lett sehova sem elhelyezve (csak hogy egy másik hazugságra is reagáljak). Az előmenetel mindig egyéni szinten dől el, az egyén képességeinek és érdemeinek megfelelően.

Egyébként a sok aljas támadásnak, kitalált hazugságoknak köszönhetően – amik a nemzeti oldal árulóitól indultak el és a liberális média lovagolta meg őket-, lassan ott tartunk, hogy hátrányt jelent valaki számára a nemzeti oldalon, ha kiderül róla, hogy akadémista, így gyakorlatilag a nemzeti oldal saját maga alatt vágja a fát. Egy saját, kiváló oktatási intézmény által kinevelődött, értelmes fiatalok előtt kerülnek bizonyos utak lezárásra – legalábbis egyesek ezen dolgoznak-, így a hazafias oldal állományának színvonala nem emelkedni fog, hanem egyre inkább kontraszelektált lesz. Szégyelljék magukat, akik ebben az ördögi játszmában kiveszik a részüket, és hagyják magukat balliberális erők által tematizálni és mozgatni!

Hogy miért fontosak a képzések, akár egy ilyen akadémia keretén belül? Hogyan tehetném meg vezetőként, hogy nem képzem magam sem szellemileg (sem fizikailag, ami sokszor összeforr és egymásra hatással van)? Felelősségteljes döntést nem lehet hozni felkészületlenül. Egy katonai alakulatot hogyan lehetne úgy vezetni, ha a parancsok a saját felszerelését sem bírja el, támogatni kell őt és a válságos pillanatban képtelen döntést hozni? Tiszteletlenség lenne, és nem tudnék aludni nyugodtan, ha nem törekednék arra, hogy én legyek a legjobb. Csak ezzel a hozzáállással tudom ellátni a rám bízott feladatokat, csak így lehetek jogosult döntéseket hozni.

Valószínűleg, hogy én jómagam akkor is itt válaszolnék a kérdésekre, ha nem lennék akadémista, tehát az én „előmenetelem” sem az akadémiának köszönhető ezen a szinten. Azonban mélyebb szinten igen is sokat köszönhetek az akadémiának, amiért hálás is vagyok a tanári karnak, hiszen jobb ember lettem, számos próbát sikerrel vettem, és könnyebben igazodom el a világban hála a képzés sokrétűségének.

A HVIM és a Farkasok egység is megköveteli a rendszeres testmozgást, a fizikai „karbantartást. És említetted, hogy sportolsz, illetve edzel rendszeresen. Mit edzel, milyen sportmúltad van?

10-12 évesen a helyi labdarugó klubban voltam hátvéd, ahol a védelem tagjaként sokszor azt az utasítást kaptam, hogy mindenáron tartóztassam fel az ellenfél játékosait. Ezt néha túlságosan komolyan is vettem, így szinte minden mérkőzésen összeszedtem egy-két sárgalapot. Valahogy már akkor éreztem egyfajta benső ellenszenvet a foci iránt, és úgy általában a modern sportok iránt. Akkor azt hittem, hogy a hiba bennem van. Mára rájöttem, hogy ezek a sportágak azért nem felelnek meg számomra, mert a puszta mozgáson és szórakozáson túl többet nem adnak számomra.

Ahogy a Hagakure, a szamurájok kódexe mondja, „Rájöttem, hogy a Bushidó a halálban gyökerezik” (Bushidó: A harcos útja – a szerk.). Amelyik mozgásforma nem a harcra, és nem a felkészülés jegyében áll, azt nem tudom komolyan venni. Amikor én futni megyek, akkor az nem pusztán egy jó testmozgás, hanem egy küzdelem, ahol a cél az, hogy messzebbre fussak, mint tegnap, és ezáltal győzzem le magam, és majd egy harci szimuláció során ne a futás jelentsen gondot. Edzeni is csak olyat edzek, aminek látom értelmét a felkészülés jegyében. Nem a testemért edzek: a testkultusznak idegennek kellene lennie számunkra.

Mindennap „toppon” kell lenni, nem tudhatjuk, hogy melyik nap kell helytállni: lehet megtámadnak az utcán, vagy valaki segítségére kell sietni, de akár az is előfordulhat, hogy kirobban valami olyan konfliktus, amiben valamilyen szinte ki kell vennünk a szerepünk.

Több harcművészeti formát is űztem hosszabb-rövidebb ideig, főleg a hazafias oldalon, önszerveződő közösségek keretein belül létrejövő edzéseken, de jártam egy rövid évig késharcra (kali) is, mostanában pedig a napi erősítő és dinamikus edzéseken kívül heti két alkalommal járok F. Z. Betyársereg tag és oktató kyokushin karatére alapozott önvédelmi edzéseire, ami nagyon egyszerű, ám annál pusztítóbb technikákat tartalmaz. A nem hivatalos mottója az edzéseknek, hogy „a védekezésünk is támadás”, ami jól mutatja a szellemiséget.

Ezen kívül heti, kétheti rendszerességgel járok lőtérre, mert a sportlövészetben az aktuális feladattól függően egyszerre van szükség a meditatív koncentrációra és a dinamikus, gyors döntések meghozatalára és végrehajtására. Íjászatot is gyakorlom heti gyakorisággal.

Mit gondolsz a Betyárseregről?

Nem nagyon mondtam még el sehol, hogy én is ott voltam, amikor bejelentésre került ezen új önvédelmi, harcos mozgalom létrejötte, és ekkor vettük fel a Betyársereg bemutatkozó videóját is a szegedi tanyavilágban. Akkor én is kaptam Betyársereges pólót, amit azóta is büszkén őrzök. Nagy tisztelettel tekintek a testvérszervezetünkre, és főleg annak vezetőjére, Tyirityán Zsoltra, akivel bajtársias a kapcsolatom. Több Betyársereg taggal is nagyon jó viszonyt ápolok, vannak, akikkel napi szinten tartom a kapcsolatot.

A nemzeti oldalon kevés szervezet mutat fel valódi eredményeket, nem rendelkeznek pozitív célokkal és tervekkel, ám a Betyársereg a kivételek nem túl hosszú sorát erősíti. Szükség van erre a formációra is az önvédelmünk szempontjából. Mi, a HVIM főleg ifjúsági- és akciómozgalomként határozzuk meg magunkat, míg a Betyársereg sportmozgalom, illetve önvédelmi alakulat. Világosan látszik, hogy a különböző átfedések ellenére is, milyen kiválóan tudunk együtt dolgozni, az együttműködésünk gyümölcsöző és kiegészítjük egymást. Ennek van jövője egyedül, amikor a közös eszmeiség közös célokat teremt, így a formai különbözőségek egymás kiegészítőivé válnak. Az a harcos eszmeiség, amit képvisel a Betyársereg, az én eszmeiségem is.

Hogyan látod a nemzeti oldal jövőjét? Nem kérem, hogy jóslásokba bocsátkozz, csak érdekelne, hogy szerinted milyen úton kell járnunk, hogy nemzetünk végre ismét felemelkedhessen az őt megillető helyre?

Szerintem mi, a Betyársereg és a HVIM nagyon jó úton járunk, és a hatásunk érezhető a nemzeti oldalra, amit fokoznunk kell. Nekünk kell irányt mutatnunk. Sajnos azonban a nemzeti oldal egy része nem képes meghaladni önmagát, és így lemaradt. Sokan ugyanazokat szajkózzák mindenféle komoly eszmei háttér nélkül, a szlogenek szintjén megragadva, amiket öt-tíz éve is, és nem veszik észre, hogy ez nem mutat sehova ebben a formában.

Nem győzöm eleget hangsúlyozni az önképzés fontosságát. Sokan sajnos az olvasásból és tanulásból annyit értenek meg, hogy elkezdenek jogszabályokat, adatokat, szellemtelen lexikális tudást magukba gyűjteni, holott ettől még nem lesznek jobbak. Ettől még ugyanúgy a baloldali média fogja őket tematizálni, ugyanúgy nem fogják megállni a helyüket az élet különböző területein. Az élet nagy kérdéseit tisztáznia kell magában mindenkinek, és ha ezt elvégezte, akkor a levegő összetétele is meg fog változni számára és máris látni fogja a következő lépcsőfokot.

Nyilván mindenkit foglalkoztat a Jobbik sorsa, ami mára második politikai erővé vált, és komoly esélye van egy demokratikus választással hatalomra is jutni. Ez a szervezet a nemzeti oldalról nőtt ki, de észre kell vennünk, hogy mára már nem egy szubkultúrát képvisel, nem egy szűk közösségnek a szócsöve, hanem kormányzásra, egész Magyarország irányítására készül.

A valamire való szervezeteknek össze kell fogniuk továbbra is a Jobbik mellett, egymásért ki kell állniuk és nem szabad az ellenség kérésére elhatárolódniuk egymástól, még akkor sem, ha ez népszerűségvesztéssel járhat. Persze, a saját hülyeségéért mindenki maga felel, és nem várható el az sem, hogyha valaki szándékosan provokál, akkor a felelősséget más vigye el helyette. A primitív viselkedések és megnyilvánulások nem egyenlők a radikalizmussal, és ezek nyírása üdvös, azonban a zsigeri politikai korrektséget, és a mindentől való félő kispolgári mentalitást nem tudom elfogadni. Tehát a politikai „megkomolyodás”, a felelősségteljes viselkedés elvárása a Jobbiknál elfogadható, ha azonban ez az elvek feladását jelenti, az nem fogadható el. Szerintem a Jobbik nem adta fel az elveit, kitart a programja, a meghirdetett célok mellett. Vona Gábor személyében nagyon komoly kvalitásokkal bíró vezetője van a szervezetnek, és ezek alapján azt tudom mondani még, hogy támogatom a Jobbikot én is, bár a pártnak tagja nem vagyok, csak egyes szakmai területeken (például honvédelem) segédkezem háttérmunkával.

Egyrészről kérdés, hogy a Jobbik tagsága és a Jobbikot körülvevő többi szervezet mennyire képes fegyelmezetten haladni ezen az úton (egyáltalán akarja-e követni?). Másrészről kérdés, hogy a Jobbik mennyire képes a „modern harcászat” formáját (parlamentáris demokrácia) képviselni úgy, hogy közben megtartja a „lovagias” erényeit (tartalmi radikalizmus), azaz mennyire képes a népszerűség ellenére is kiállni az igazság mellett. Csak ez számít. Ha valaki az igazságot képviseli, akkor megtartja őt az Isten, ha pedig az igazságtól elfordul, akkor lesújt rá a sors.

(Betyársereg)