Farkasok

Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport
Kövess minket a Facebook

Kitörés 60 – Kihívás és veszély (Képes beszámoló)

Beszámoló az idei, igen extrémre sikeredett Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúráról, Barcsa-Turner Gábor (HVIM-Farkasok) tollából, amiben kifejti, hogy miért is volt már-már életveszélyes a túra egyes szakasza, illetve, hogy ők hogyan teljesítették ezt a kihívást.

Az idei Kitörés 60 túrát a HVIM-Farkasok alakzata is nótaszóval, alakzatban indította meg a Szent László Aranyos Szegellete Egyesülettel együttesen. A 16 fős egységünk a Diós-árokban gyorsan haladt felfelé, itt is volt egy szakasz, ahol egy jó menetdallal adtuk meg a ritmust a nem kis emelkedő teljesítéséhez.

Csoportkép_szechenyikilato
A Széchenyi-kilátónál

Az első 25 km gyorsan elrepült. Jó volt a terep, csak néhol volt jeges, de ezeket a helyeket már rutinból küzdöttük le: hol a hátsónkon lecsúszva, hol az ösvény melletti erdőt átszelve. A tömeg tűrhetően oszlott el, csak a nagyobb akadályoknál volt torlódás. Az útbaeső katonasíroknál hosszabban elidőztünk, ahol mécseseket gyújtottunk és a “Volt egy hű bajtársam” dalt énekeltük el közösen, a Kitörés hőseinek dicsőségére. Ahol lehetett, a kilométereket bakanóták közös éneklésével gyűrtük le tempósan.

Katonasir_elso_gyertyagyujtas_fb

Katonasir_ima
Minden sírnál megemlékeztünk

A 25 és 35 km közötti távolság azonban emlékezetessé tette az idei túrát, mert konkrétan életveszélyes volt a terep: olyan jégpáncél borította a szűk hegyi ösvényeket, hogy négykézláb kúszva is alig lehetett haladni, vagy egyáltalán stabilan egy helyben maradni. Néhol 40-50 méteres szakadékok voltak alattunk, ami igazán nyomós érv volt a koncentrálásra. Estünk-keltünk, a haladási sebességünk körülbelül 1-2 km/órára csökkent le. Nem azzal voltam elfoglalva, hogy az időveszteséget számoljam, de érezhető volt, hogy ez a terep nagyon megfogta az összes indulót, így minket is. A legjobb módszernek az bizonyult, ha libasorban haladva, az első eséseiből tanulva, már a többiek vagy eleve lefekve próbáltak haladni, vagy ha lehetett, akkor oldalra az erdőben kerülni (ami többször szintén reménytelen vállalkozás volt a levelek alatt lévő ugyanolyan jégpáncélnak köszönhetően). Az egyik bajtársunk itt sérült meg: a térdét úgy szétzúzta, hogy a műútra alig tudott kivánszorogni, ahol már volt egy mentőautó, tekintve, hogy 15 percenként kellett a kórházba szállítani a sérülteket. Volt alkalmunk egy párost kimenteni a szakadékból, akik lecsúsztak, de szerencsésen kisebb horzsolásokkal megúszták. Most igazán jól jött, hogy egyes, virtust gyakorló bajtársak teljes menetfelszerelésben jöttek, így volt náluk minden szükséges eszköz, mint például kötél.

Jegpancel2
A közlekedés általában csak így volt megoldható – valamikor így sem.

Jegpancel1

“Hálásak” lehetünk ezen körülményeknek, mert ez segítette a még nagyobb átélést. Minket nem üldözött a vörös horda, nem voltunk sebesültek, hanem ez “csak” egy emléktúra minden évben. Viszont a terepviszonyok szimulálták a nehézségeket, adtak egy komoly adrenalinfröccsöt. Fáradtan, hajnali órákban a tükörjég terepen, a Hold fényében egészen könnyen megtapasztalhatóak a korlátaink. Jó alkalom volt ez az önismeretre, a saját testünk és gondolati világunk monitorázására. Vajon mennyire is tudok szilárd maradni, józanul gondolkodni és helyes döntéseket hozni ilyen körülmények között? Itt szó szerint minden lépésnek, mozdulatnak következménye volt.

Telihold
A telihold ragyogóan bevilágította az útvonalat

A túra további része kvázi eseménytelenül telt, mert a terep viszonylagosan normalizálódott, a tömeg eloszlott a maradék szakaszon, javarészt csak mi magunk voltunk, de a 17 órás szintidő teljesítése igencsak veszélybe került, ezért nagyobb sebességet voltam kénytelen diktálni. Öröm volt látni, hogy ekkora létszámmal is tudtunk egységesen haladni. A kisebb sérüléseket elszenvedőket, a 3 hetes térdműtéttel indulót, és a lassabbak előrevettük, hogy “szem előtt” legyenek, míg a jobbak zárták a sort. A rádiós kommunikáció ekkor feleslegessé is vált, mert hangosabb beszéddel is lehetett az alakzatunk hátuljával kommunikálni.

Perbalutan_oszlop
Perbál után

Kakukk-hegyet már menetből vettük be: pihenőket 35 után alig, vagy egyáltalán nem tartottunk. Szerettem volna teljesíteni a szintidőt, amit ekkor már ugyan meghosszabbítottak a terepre való tekintettel a szervezők, de mi erről nem tudtunk.

Anyacsapuszta
Az anyácsapusztai ellenőrzőpont mindig egy időutazás

A Kakukk-hegyen szerelvényt igazítottunk, újra felvettük a barett-sapkánkat, szabályszerűen rendeztük a rajtunk lévő ruházatot és megindult Szomor “bevétele”. Hármas oszlopba rendeződve futottunk be a tornateremig nótaszóval, majd “rendes lépésben” egy másik nótát is elénekeltünk a beérkezésünk örömére. Nem szokványos jelenség tudomásom szerint, hogy egy ekkora csapat együttesen induljon, majd együtt is érkezzen be (mi már 4. éve teljesítjük így, együttesen). Veszteségünk minimális volt: 1 fő sérülés miatt, az egyik “újonc” pedig nem tudta mire vállalkozik, így ki kellett szállnia. Így is, a 16 fős indulási létszámot pozitív gyarapodással zártuk, 17-en értünk célba, aminek az a megfejtése, hogy csatlakoztak hozzánk civil ismerősök, illetve vármegyés – pontőri feladatot ellátó – bajtársunk. 16:55-ös menetidőt futottunk, ami figyelembevéve a terepviszonyokat, a létszámunkat, azt, hogy segítettünk másoknak, megemlékeztünk sok helyen, nem is olyan rossz.

Én a magam és a HVIM-Farkasok részéről köszönetemet szeretném kifejezni a szervezőknek, hogy ilyen minőségű túrát szerveztek, ahol minden ponton korhű, második világháborús alakulatok teljesítettek pontőri feladatokat, ahol az ellátás is elégséges volt, a szalagozás idén pedig nagyon jóra sikeredett. Az összes indulónak, teljesítőnek gratulálok! A sérülteknek jobbulást, gyors felépülést kívánok!

Beerkezes_Szomorra
Beérkezés Szomorra nótaszóval: “A vármegye masírozik…”

A magam részéről az alábbi “belső közleményt” jutattam el a Farkasok tagjainak:
“Bajtársak! Büszke vagyok mindenkire, aki részt vett az idei Kitörés túrán. Embertpróbáló, férfias kiállás volt, amiben derekasan helytálltunk. A bajtársi közösségünk ereje mutatkozik meg abban, hogy elég extra indulási körülmények is adódtak: voltak, akik teljes menetfelszerelésben, volt, aki 3 hetes térdműtét után indult, volt aki csak ezért repült haza külföldről, volt, aki előtte rendezősködött, aktívan szerepelt az előző megemlékezésen és olyan is volt, akinek egy héten belül, ez volt a második Kitörés túrája, mert a Budai Kitörés 50-et is teljesítette. A nótaszóval történő indulás, a katona síroknál történt spontán megemlékezéseink, a segítségnyújtások, a futva, nótaszóval és alakzatban történő beérkezés a bizonyíték arra, hogy mi valóban méltóak kívánunk lenni az eleink vitézségéhez.
Köszönöm nektek ezt a szép menetgyakorlatot, beérni látszik a gyümölcs. Mindenkivel meg vagyok elégedve. A sérülteknek jobbulást! Méltó emléket állítottunk a Hősök emlékének!

Fel a győzelemre!”

További képek:

Perbal_teazas Muflonitato(11) MG42(8) Katonasir5_felirat Katonasir4(6) Katonasir3(2) Katonasir2(3)

(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

Kövess minket a Facebook